Új év, éledő remények |
Írta: Horváth Andrea |
2011. január 21. péntek, 00:00 |
Javuló hangulat a KKV szektorbanÖn szerint mikor ér vagy ért véget a válság? A megkérdezett mintegy ezer cég döntéshozói továbbra is a körbetartozást látják a legnagyobb problémának, de míg egy évvel korábban 91 százalékuk, most 85 százalékuk említette kritikus jelenségként a körbetartozást. Javult az árbevételek tervezhetősége, hiszen korábban tízből hét, mostanra viszont tízből hat vállalkozás pénzügyi vezetője nevezte meg problémaként a cég ingadozó árbevételét. A hitelezést tekintve a mikro-, kis- és középvállalatok tizenöt százalékának jelent problémát a törlesztés míg egy éve 28 százalék volt az arány. A vizsgált cégek 6 százaléka semmilyen mértékben nem szenvedte meg a válságot, ezek többségében az agráriumból kerültek ki. A válság végének várható idejét illetően a vállalkozások vezetőinek negyede-ötöde bizonytalan, és nem tudott érdemi választ adni. A véleményt alkotók kétötöde viszont úgy gondolja, hogy saját cége az iparáguk egésze legkésőbb 2012-ben kilábal a válságból. Várjuk az Ön véleményét is! Az Ön iparágában milyennek látja a helyzetet? Véleményét a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre küldheti.
|
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.